1. fejezet (Jade)

Reggel nyújtózkodva keltem föl a teleposzterezett szobámban. Lerúgtam magamról a takarót és a szekrényemet kinyitottam. Nézegettem a ruhákat, mert igazából mindegyik nagyon tetszett. Eső volt még mindig, így egy kicsit melegebb szettet állítottam össze magamnak. Hosszú ujjal ellátott kék virágos pulcsi, hosszú farmernadrággal. Imádok divatos lenni, és egyben még normális kinézetű is lenni. Vannak olyan lányok, akik télen is miniszoknyában tipegnek, de én nem olyan vagyok. Inkább beöltözök rendesen, ahhoz az időjáráshoz is vannak csinos darabok! Pont, mint amik rajtam vannak. Persze ez a mondat nem az egóm műve volt, ez egyszerűen tény.

Megmostam a fogamat és kifésültem a hajam. Már álmodoztam arról, hogy valaha kékre festetem, de nem hinném, hogy egy állatorvosi suliban azt jól vennék, vagy akár a szüleim.. Maradok a barnánál, azt mondják az jól áll nekem. Akkor maradhat!

Bekukkantottam a többiek szobájába is. Békésen szundítottak, bár Pezza félig leesett az ágyáról, akkor is nyugodtnak látszott. Jesy lent egy takaró alatt szuszogott, ezért nagyon halkan nekiálltam a reggeli elkészítésének. Minipalacsintára gondoltam, az tökéletes lesz. Összekevertem az alapanyagokat és serpenyőn megsütöttem őket. Fogtam egy tábla csokit, megolvasztottam és azt ráöntöttem az egész kupacra. Két áfonyát biggyesztettem a tetejére, aztán elégedetten le is fotóztam a végeredményt. Jól nézett ki, ezért elővettem négy tányért és mindegyikre egyet tettem. Azokat kitettem az asztalra, majd öntöttem melléjük poharakba narancslét. A reggeli a kedvenc étkezésem, olyankor meg tudom lepni az embereket.

Gondoltam a lányoknak úgyis fel kéne ébredni, ezért először a hozzám legközelebb lévő Jesy-t kezdtem el rángatni.

- Jesy! Jessica!- lökdöstem, mire álmosan felült.

- Igen?

- Gyere az asztalhoz, tálaltam a reggelit! De várj, a többieket is felébresztem!- figyelmeztettem, mire lassan elindult a helyére, én meg boldogan szaladtam az emeletre.- Leigh-Anne, Perrie! Gyertek, reggeli!- ordítottam.

Mindketten mérgesen álltak elém, ahogy kijöttek a szobájukból.

- Ezt muszáj volt?- kérdezte rekedtes hangon még Pezz, mire megvontam a vállamat, és lehúztam őket az étkezőbe.

- Wow! Ez aztán a reggeli!- eszmélt föl először Lee.

- Köszönöm.- vigyorogtam elégedetten.

- Úristen! De aranyos vagy!- ölelt meg Perrie, aki nagyon örült az ajándékomnak.

- Na gyere ide, baba!- ölelt meg Jesy is, így az egész csapatot szorosan át tudtam ölelni.

- Most pedig együnk!- pattantam a helyemre izgatottan, ahogyan a többiek is.

Mindenkitől kaptam a pozitív véleményeket. Tényleg finom volt! Végül az utolsó morzsáig mindent megettem, és elővettem egy térképet, meg sok-sok katalógust. Jesy meg Perrie még gyorsan kivitték a tányérokat, aztán kíváncsian nézett engem mindenki.

- Mit csináljunk ma? Tudjátok London rengeteg érdekességet tartogat, ezért pár helyre el kéne mennünk. Vannak parkok, éttermek, strandok és rendezvények, minden, amit ti is tuti élveznétek!- magyaráztam izgatottan.

Nagyon kevésszer jártam Londonban, mert nem itt születtem. Igazság szerint egyikünk sem. Én hihetetlenül kíváncsi vagyok minden helyre, a város minden sarkára! Napok óta gyűjtöm a katalógusokat, vágom ki magazinokból az érdekességeit és nyomtatom ki a különböző fajta térképeket. Egy kész kis mappát készítettem az összegyűjtött elemekből, mindenre fel voltam készülve.

- Hova mehetünk?- kérdezte Pezz.

- Én tudom! Nagyon kíváncsi vagyok a London Eye-ra! És mondjuk mehetnénk olyan piros busszal! Az nagyon király lenne!- könyökölt mellém Leigh, és a többiek is lelkesedtek az ötletért.

- Rendicsek.-bólintottam.

Ezzel elővettem minden infómat és útvonaltervemet a híres óriáskerékről, és felolvastam.

- Buszozunk 15 percet, ott egy olyan megállóhoz érünk, ahol piros buszok járnak. Onnan már csak 5 perc, és az óriáskerék környékén leszünk. Felmegyünk rá, aztán dél táján leszünk, és a közeli McDonald's-ba be is mehetünk kajálni. Mellette van egy park, elmehetünk arra utána, végül pedig haza. El is járkáltuk a napot!- vázoltam, ezért mindenki készülődni kezdett.

Felvettük a kijáratnál a kabátunkat és egy térkép segítségével az első buszmegállóhoz navigáltunk. Felmentünk rá, elővettem a pénzemet és kértem négy jegyet. Fogtuk őket, majd leültünk leghátra. Tényleg 15 percig utaztunk, majd megnyomtam a STOP gombot és a legközelebbi megállónál leszálltunk.

- Na most.. Hol lehet az a piros buszos megálló?..- hunyorogtam magam előtt tartva a térképem.

- Ott!- és ezzel Leigh rámutatott a buszra, ami akkor állt meg.

Futottunk, és ott is vettünk jegyet, csak magasabb összegért. Mindegy, ezt már kihúzhatom a bakancslistámról! A legtetején foglaltunk helyet, pár fényképező turista mellett. Mi is fotóztunk, nem is keveset. Mindenféle arcot vágtunk, aztán kattintgattunk. Gyorsan elütöttük az időt ezen a buszon is. A korlátnak dőltem és halvány mosollyal az arcomon néztem a tájat. Az épületek gyönyörűségesek voltak, és óriásiak. Különböző helyek mellett mentünk el, végül megérkeztünk. Már a távolból láttam a London Eye-t, ezért le is fotóztam. Sokkal jobb volt élőben, eddig csak a laptopomon volt a hátterem. Mikor leállt a jármű mind izgatottan pattantunk le róla, és rohantunk a híres óriáskerékhez. Viszont a sor... Nagyon hosszú volt. Szomorúan néztünk össze, mert körülbelül egy órát is várnunk kell ahhoz, hogy sorra jussunk.

- Nem baj! Majd várunk!- mondta semmivel sem törődve Leigh, aki már nagyon várta, hogy felülhessen rá.

- Hát.. Időnk az van. Nem igaz?- nézett sorba mindegyikünkre Jesy.

Bólogattunk, és beálltunk a baromi hosszú sorba.

1 ÓRA MÚLVA

És itt vagyunk! Vettünk négy jegyet, elég drágán, de egyszer élünk. Felültünk a következő helyre, aztán indultunk. Először még nagyon az alján voltunk, de kis idő elteltével ott voltunk teljesen felül. Mindegyikünk lázasan fotózott, izgatottan sikítozott.

- Ez olyan klassz!- vigyorgott egy fotó megnézése közben Pezza.

- Igen!- helyeseltem.

Majd mi, a négy tinilány, ott voltunk pontosan a legmagasabb szinten. Őszintén bevallom, picit féltem, mert le is eshetünk, vagy megállhat a gép, de semmi ilyesmi nem történt. Tökéletesen érkeztünk vissza a földre, így megnyugodva szálltunk ki belőle.

- Imádtam! Nagyon jó volt!- ugrándozott Leigh, akinek végre teljesült egy kívánsága.

- Örülök.- mosolyodtam el.- Nekem is tetszett, klassz volt.

Elindultunk egymás mellett a meki felé, ahol benyitottunk és beálltunk a sorba.

- Ki mit kér?- vettem föl a csajok rendelését.

- BigMac.- mondta ki Leigh az ajánlatok átnézése után.

- Én is egy olyat!- állt Lee mellé Jesy.

- Én Happy Meal-t fogok!- röhögtem, majd Perrie is ezt kért. Mi, a két kis óvodás.

Megkérdezték mit kérünk, mire felsoroltam a kívánságokat.

Csak pár perc kellett, és már a tálcáinkra is helyezték a menüket. Leültünk egy nagy asztalhoz, és enni kezdtünk.

- Tudjátok..- tette le Leigh egy kicsit a szendvicsét.- ..imádom ezt az egészet. Tök jó, hogy csak mi vagyunk, semmi szülői felügyelet meg satöbbi. A legjobb barátnőimmel vagyok!- erre mind elmosolyodtunk.

Igen, igazak voltak vidám barátnőm szavai. Ez tökéletes. Semmi szabály, csak mi. Azt csinálunk amit akarunk, akkor amikor akarunk, nincsenek határok. Olyan gyerekesek lehetünk, amilyenek csak akarunk. Erről szólva: játékba Perrie-vel egy hercegnőt kaptunk, amin hogyha megnyomunk egy gombot, akkor énekel. Viccesen utánoztuk, majd megettünk mindent. Kidobtunk minden szemetet, és indultunk a közeli parkba. Nagyon szép volt, a fű tökéletesen zöld volt, a fák hullatták a leveleiket, és még egy-két mókust is megpillantottunk. Leültünk egy padra, és csak néztük a körülöttünk lévő embereket. A kisgyerekek buborékot fújtak, pár csapat piros kiterített pokrócon piknikezett. A szökőkút szélén egy szerelmes pár ült, beszélgettek. Olyan szép volt minden. A nap sütött, sugarai kellemesen érintették bőrünket. Viszont hirtelen egy hideg csepp esett a karomra.

- Ez meg mi?- töröltem le a vizet, majd az égre néztem.

 A sötét felhők sorakoztak, ezzel kitakarták a fényt. Egyre több esőcsepp hullott a földre, meg ránk. Mindenki eltűnt a parkból, futottak egy védett helyre. Levettem a kabátomat és a fejünk fölé emeltem.

- Így máris védelemben vagyunk!- mosolyogtam, ezzel felálltunk és kabáttal a fejünk fölött indultunk a busz megállója felé.

A jármű fedett volt (mert most inkább kihagytuk a piros buszon utazást) ezért a kapucnimat újra fejemre húzhattam. Ablak mellett ültem, ezért láthattam ahogyan nagy ívben folynak le az üvegen a cseppek. Mikor kicsi voltam, mindig versenyeztettem őket. Szurkoltam annak a cseppnek, aki a legnagyobb előnyben volt, aztán amikor nyert, állva tapsoltam neki. Már kinőttem ebből a szokásból, bár néha még mindig elgondolkodok rajta, és szurkolok az esőcseppeknek. És amelyik először leér, annak nem tapsolok. Egyszerűen elmosolyodok.
- Jade! Le kell szállni!- figyelmeztetett lökdösve Jesy.
- Ja! Oké.- eszméltem föl gondolataimból, aztán le is pattantunk a buszról.
OTTHON
Fölmentem az emelet fürdőszobájába egy kicsit letusolni, mert elfáradtam és végig csak utaztam a mai napon. Átvettem egy kényelmes ruhát és minden hajdíszt kivettem a hajamból. Átfésültem, aztán gondoltam, hogy lemegyek vacsit készíteni, mert a lányok bizonyára már megéheztek. Dobogtam le a lépcsőn, és már mentem volna a konyhába, amikor megláttam a megterített asztalt. Mindegyiken egy melegszendvics volt, a csajok meg vigyorogva ültek a helyükön.
- Ma sok helyre elvittél minket, ezt pedig egy finom vacsorával háláljuk meg. Csak ennyit tudtunk sütni, nem ennek vagyunk a mesterei...- húzta el a száját Lee, én meg odafutottam hozzájuk és egyenként megöleltem őket.
-Köszönööm!- ültem le a székemre és enni kezdtem.- Finom!- mondtam egy kis evészet után.
- Az jó! Szerintünk is.- mosolyodott el Jesy.
Végül még el is mosogattak helyettem, így én nyugodtan mehettem az ágyamba aludni egy jót. Hallottam, hogy még pakolnak kint. Elaludtam, de szerintem ők még mindig kint dolgoztak.